Berta Csaba: Édesanyám kalácsában

Berta Csaba: Édesanyám kalácsában


Berta Csaba: Édesanyám kalácsában
/Karácsonyi készülődés/
 
Kalácsot süt, mondtam magamban.
Gyökeret vert lábam, s a küszöbön maradtam.
Nem akartam, hogy megijedjen, hisz előbb érkeztem.
Korábban indultam, s ezt nem jeleztem.

Csak nézem ráncos kis kezét,
A meghajolt nénit. Ki várja gyermekét.
A virágos kendőt ezüstös haján,
Hát itt vagyok, dadogtam, drága, jó anyám.

Hangomat elnyomta a kopott asztal nyikorgó zaja.
Ő nem figyel rám. Még várat magára a nagy találkozás.
Csak dagaszt gondosan tovább.
Készül már, készül a fehér kalács.

Tovább csodálom őt. Lisztes kis kötényén táncolnak a rojtok.
Mintha vezetnék őket a gondosan varrt foltok.
Bár nem látok többet, csak kettőt talán,
Árnyékként egyesülnek a konyha falán.

A tűzhely melegében már érzem az illatot.
Olyan, mint azé, amit akkor egy barna hölgy adott.
Tengerkék szemekkel, fülig érő szájjal,
Tele szeretettel, ragyogással, bájjal.

Köténye sarkában még letörölte kezem,
S csak nézte boldogan. Nézte, ahogy eszem.
Most is érzem számban, milyen volt az íze,
Édesanyám kalácsában benne volt a szíve.

Frissen szelve, gőzölögve két kezembe adta,
Szívét pedig csókjával a homlokomon hagyta.
 
/Berta Csaba /
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy
 
 
Falusi Hagyományőrzés

 
Tetszett a cikk?

 

Karácsonyi cikkajánló

További cikkek »