Betlehemi csillag

A betlehemi csillag, ami a napkeleti bölcsek (görög: Magoi apo anatolon – keleti mágusok), háromkirályok csillagaként is ismeretes, de a nép körében egyszerűen karácsonyi csillagként is emlegetik, csak a Biblia újszövetségi részében található Máté evangéliumában (Mt 2,1-11) szerepel. Máté leírása szerint a Názáreti Jézus a júdeai Betlehem városában történt megszületését egy csillag jelezte az égen, egy rendkívüli égi jelenség, amit követtek a napkeletről származó bölcsek, akik így találtak rá az újszülött Jézusra.

Máté és Lukács evangéliuma Jézus születéséről

Az Újszövetség első könyvében, Máté evangéliumában az író a Názáreti Jézus születését egy égi jellel, csillaggal kapcsolatba hozva tárja elénk:

A napkeleti bölcsek imádják Jézust

Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték:

Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. (Mt 2,1-12)

A fenti idézetben említett bölcsek, akik a három ajándékukkal (arany, tömjén, mirha) kedveskedtek az újszülött Jézusnak, egy csillag követése folytán jutottak el a kisded Jézus jászolához. A keresztény hagyományok ezt a három bölcset, akik napkeletről érkeztek Gáspár, Menyhért és Boldizsár néven tartják számon és akár háromkirályokként is emlegeti őket annak ellenére, hogy Máté evangéliumában kizárólagosan csak bölcsekként szerepelnek. Kilétükkel kapcsolatosan számos elképzelés merült fel az évszázadok folyamán. Vannak olyan feltételezések is, hogy perzsa mágusok voltak, akik az akkori csillagtudományban (abban az időben nem volt az asztronómia és az asztrológia különválasztva) jártasak lévén, ki tudták előre számítani egy messiás születése csillagzatának megjelenési idejét és a helyét, de a csillagjós káldeusok is szóba jönnek. Jacobus de Voragine (1230-1298) Domonkos-rendi szerzetes (élete utolsó hat évében pedig Genova érseke) a "Legenda aurea" című legendagyűjteményében a három bölcs csillagjósokként illetve varázslókként vannak feltüntetve.

Az Ószövetségben is történik említés csillagról ("Csillag származik Jákóbból, és királyi pálcza támad Izráelből" – 4Móz 24,17;), a Jelenések könyvében szintén olvashatunk róluk ("A hét csillag titkát, a melyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót." Jel 1,20), melyek a bibliai titkokkal (misztérium) lehetnek kapcsolatban. A keresztény etika ellenzi a csillagjóslást, mert az ember szabad akaratát kétségbe vonja. Viszont a csillagászatot és a csillagok hatásainak a kutatását nem:

"Miként Krisztus születését égi jelenség mutatta, úgy halálakor elborzadt a csillagok világa.

A csillagjóslást (astrologia iudiciaria) az egyház mindig elítélte, de becsülte a csillagászatot (astrologia naturalis), föltéve, hogy nem zárja ki az ember szabad akaratát.

A csillagászat az a tudomány volt, amely a csillagok hatását vizsgálta a Hold alatti világra, az úgynevezett sphaera elementarisra, ahol a csillagok szférájában ismeretlen minőségi változások zajlanak. A csillagok ugyanis csak helyváltoztató mozgást végeznek és ez a makrokozmoszban észlelhető változások legfontosabbja.

A csillagok pályáját a keresztény katolikus elgondolás szerint Isten külön előírással (descriptiones divinae) határozta meg, melyet egy egyetemes természet (natura universalis) mint Isten helyettese (vicaria Dei) működése közvetít, s mint cselekvő természetet (natura agens) az író kézhez hasonlították. Ez az isteni előírás az isteni geometriát írta le mint ars divina, és Isten, illetve Krisztus, aki által minden teremtetett, a világ alkotója, architectus mundi.

E Pantokrátor mikrokozmikus képe a keresztény királyság. A keresztény király koronája a csillagos ég szimbóluma, az égboltozat antitípusa. Drágakövei alkalmasak arra, hogy a makrokozmosz erőit viselőjükre vonják, főleg azért, mert az emberi fej a sphaera aetericának megfelelője. A keresztény királyság így kapcsolatba került a kozmosszal, azaz a csillagokkal. "

Lukács evangéliumában szintén olvashatunk a Názáreti Jézus megszületéséről:

„Jézus születése

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius (latin: Quirinius) volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.

És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: 

„Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.” 

Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket.

Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.” (Lk 2,1-14)

Lukács evangéliumában nincsen szó „bölcsekről”, akik egy csillagot követve találtak az újszülött Jézusra, hanem pásztorokról tesz említést Lukács, akiknek először egy angyal, majd a „mennyei seregek sokasága” jelent meg és hírül adták Jézus születését. Az angyal csak egy jelet említett a Betlehem környéken tanyázó pásztoroknak, ami szerint egy bepólyázott újszülöttet találnak majd jászolban fekve.

Jézus születését illetően nem tudunk meg többet a keresztény vallás alapját képező újszövetségi könyvekből. Adhatnak-e Máté és Lukács könyvében leírtak egyértelmű támpontot korunk kutatói számára a Názáreti Jézus születési idejének és a betlehemi csillag mibenlétének a kérdésében? A tudományos alapokon folytatott kutatások eddig eredménytelennek bizonyultak. Feltehetően ha ismerné az ember Jézus pontos születési időpontját, akkor a betlehemi csillag mibenlétére is megtudhatná a választ. De vajon célravezető-e csak a mai értelemben vett tudományos szempontokat figyelembe venni ezen megoldatlan rejtélyek felderítéséhez?

A keresztény időszámítás kezdete

A keresztény időszámítás kezdete a Názáreti Jézus születésének Dionysius Exiguus (470 - 550) jogász, kronológus szerzetes által tévesen kikalkulált időpontjára épül még a mai napig is. Jézus születésének az évét a Róma alapítása utáni (ab urbe condita) 754. évre tette és ezzel megszületett a keresztény időszámítás. Beda Venerabilis (673-735) benedekrendi szerzetes, történetíró volt az első, aki alkalmazta ezt az "Angol nép Egyháztörténete" ("Historia ecclesiastica gentis Anglorum") című művében.

A történelmi dátumainkat ehhez a hibásan megállapított kiindulási ponthoz képest Kr.e.-i (ante Christum natum) illetve Kr.u.-i (post Christum natum) keltezésekkel ellátva tartjuk számon. Ma már nyíltan elismerik a keresztény források is, hogy Dionysius Exiguus által megállapított időpont feltehetően 6-8 évvel eltér a ténylegestől. Heródes király i. e. 4-ben halt meg, így eleve nem stimmelhetett Dionysius Exiguus számítása.

Forrás: Wikipédia.org